Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Hol is kezdjem vagy folytassam?

2018-01-05

Minden nap szembesülünk egy újabb kihívással. Egyik nap az evéssel, másik nap az alvással, hisztivel kerülünk szembe.
Mikor még baba volt állandóan a súlya miatt csesztettek. Lassan hízik, nem hízik, biztos nem szopizik eleget. 6hónapos koráig mértük a súlyát. Az eléj naponta, aztan később havonta. Most 19hónaposan csak a tanácsadásokon méri meg a doki.

Agyaltam én is, próbáltam tanácsokat kérni más anyáktól, de be kellett ismernem minden gyerek más. El kellett fogadnom az enyém lassan hízik. Hozzáteszem nem egy átlagos testsúllyal született gyerek,pedig csak 3 nappal érkezett előbb. Senki nem tudta megmondani miért lett csak ekkora. Mondtak majd kint meghízik. Előbb vagy utóbb biztos így is lesz. Már nem aggódom.
4,5 hónapos koráig csak anyatejet kapott. Aztan jött a szokásos hercehurca a hozzatáplálással. Más anyucikkal összebeszéltünk, h mit mikor adnak a gyerekeknek. Sokat jartam utána is a dolgoknak és megpróbáltam a legjobban csinalni. Volt amit megevett volt amit sokszori próbalkozásra és kedvenc lett. A lrnyeg h ne utáltassuk meg az evést a gyerekkel. Ha nem kell neki, meg kell próbálni máskor. Lehet legközelebb megeszi. Nálunk ez így volt. Ma is így van. Rengeteget tudnék még beszélni erről.
Na meg a mennyiségek. Sose tudom mennyi elég neki. Van hogy 2 kanál elég van hogy 1 felnőtt adag se lenne elég. Változó h mennyit esznek. Észben kell tartani, h mi sem eszünk egyformán......

Hozzászólások (0)